Számomra a legérdekesebb téma azt volt, amiről az óra elején volt szó, az EU-s megoldások a fiatalok számára, mint pl.: az ifjúsági foglalkoztatási csomag, az Ifjúsági garancia, Erasmus. A szükséglet témával kapcsolatban mindig az jut eszembe amit még közgazdaság órán belénk vertek, hogy a szükséglet hiányérzet, mely cselekvést vált ki, önmaga megszüntetésére. Számomra Maslow szükséglet elmélete és a magyar elképzelések: Ferge Zs. és Heller Á. voltak a legérdekesebbek és ezekkel értek a leginkább egyet. A Film nagyon megrázó volt számomra, szörnyű látni, hogy akiknek a legnagyobb szüksége lenne a segítségre, azokat az embereket nem támogatják kellően. Rengeteg hátrányos helyzetű család van, ahol autista, fogyatékos gyermek/felnőtt él a családban és szinte alig tudnak megélni. Ezeknek a családoknak véleményem szerint sokkal több segítséget kellene nyújtani, akár azzal kapcsolatban hogy otthoni munkát végezhessenek vagy a segélyek nagyobbak legyenek,hiszen ők tényleg rászorulnak, mivel többnyire aki gondozza a beteg gyermeket, nem tud eljárni dolgozni. Amiket az otthonokról meséltek a filmben, nagyon megrázó volt.
Nem tudom, szándékos-e a képen szereplő fogalmak kiválasztása (ha a többségi fogalomhasználat leképezése volt a cél, amit aztán majd jól kontextusba helyeztek a helyszínen, akkor majdnem tárgytalan, amit írok :) ), szóval a transzszexuálisok a transzneműeknek csak egy csoportja (vö.: http://transvanilla.hu/altalanos/meghatarozasok), illetve a melegek is csak a saját nemükhöz vonzódó fiúk a bevett szóhasználat szerint. Amiért csak majdnem tárgytalan a dolog, mert legalább a leszbikusokat oda lehetett volna még tenni, mert az LMBTQ-mozgalmakban is jellemző a nők elnyomása, vagy legalábbis háttérbe szorítása, és ez ellen jó lenne tenni :)
A filmmel kapcsolatban ami engem a legjobban megfogott, az az volt, hogy a sérült kisgyerekeket nem vitték ki sokáig a levegőre. Nagyon tetszett az a jelenet amikor a picik arcán látszott,hogy nagy szükségük és örömük van természetben. Szerintem nagyon fontos fejlődési terület a környezetünk. Például az ateista gyerekeknek az érzékelésük, észlelésük vagy csökkent, vagy túlzott (pl.: keresik a tapintással kapcsolatos ingereket, vagy épp hárítják ezeket) , ezt a területet a környezeti tényezőkkel (víz, homok, föld) lehet fejleszteni. Én úgy látom, hogy most már azért kellő fejlesztést kapnak a sérült gyerekek. A társadalom kezdi elfogadni őket, egyre több az önkéntes. Azonban ezeknek a gyerekeknek az ellátása nagyon sok pénzbe kerül, egyetértek Laurával abban, hogy ezeknek a családoknak több pénzre lenne szükségük.
Sejtettem, hogy nem könnyű az olyan családoknak, ahol fogyatékos gyerek van, de azt nem hittem, hogy ennyire. szörnyű látni az ilyeneket. Akár mikor ilyen gyereket látok.. egyszerre sírni szeretnék.. és mosolyogni. Sírni.. mert sajnálom őket.. és mert mindig az jut eszembe, hogy mi lesz ha nekem is ilyen gyerekem lesz(egyszer).. és mosolyogni, mert látszik rajtuk, hogy mennyi szeretetet kapnak. Fogyatékosak.. mégis boldogok. :) Valóban nagy szükségük lenne az ilyen családoknak a támogatásra... és a segítségre. Hallottam olyan családról, ahol fogyatékos gyerek született.. és az apuka néhány éven belül otthagyta az anyukát és a gyereket. Elég gerinctelen húzásnak tartottam. El sem tudom képzelni, hogy hogy tudnak megélni. Biztos mocskos nehéz lehet az anyukának. :( Oda kellene rakni pénzt. ahol szükség van rá. Nem pedig a politikusok zsebébe. (saját vélemény)
Nekem nagyon tetszett az óra elején elhangzó Ifjúsági Garanciaprogram. Nagyon kíváncsi vagyok hogy mi fog megvalósulni belőle, és mikor. Érdekesnek találom, hogy a szakmai gyakorlat is beletartozik,és ez szerintem nagyon jó, mert egy csomó szakmánál fontos az, mármint a állást ajánló cégnek például, hogy legyen szakmai gyakorlata munkába állás előtt. Ez szerintem nagyon jó alap. A film nagyon megfogott, és nagyon becsülöm ezeket az embereket, akik sérült gyerekekkel foglalkoznak naponta, és a szüleiket is, mert van elég erejük nap mint nap végigcsinálni. Én nem tudnék ilyen helyen dolgozni, én sajnos vagy nem sajnos (nem tudom) ahhoz túlságosan sajnálom őket, hogy velük tudjak dolgozni. Nagyon jónak tartom azokat a házakat, amik kisebb létszámban tudnak fogyatékos embereket befogadni, mert így mindenkire elég idő jut, és differenciáltan lehet mindenkivel foglalkozni.
Szerintem nagyon tanulságos volt ez a kisfilm, egy kis bepillantást engedett a nehéz helyzetben lévő családok életébe, ezért szerintem mindenkinek látnia kéne. De talán még ez is kevés, mert szerintem egy ilyen helyzetbe az ember nem, vagy csak nagyon nehezen tudja magát beleképzelni. Ezt csak azok tudhatják igazán, akik benne élnek. Ettől függetlenül szerintem nagyon jó és hasznos ez a film, segít megérteni, hogy mennyire nehéz fogyatékos gyerekekkel foglalkozni. Az, hogy több pénzt kellene ezeknek az intézményeknek és családoknak adni, az szerintem egyértelmű. Jó lenne, ha az emberek nagy része, sőt mindenki megpróbálná elfogadni a fogyatékos embereket, és szeretettel tudna feléjük fordulni, nem pedig lenézéssel vagy más hasonló rossz érzéssel, hiszen ők nem tehetnek róla, hogy olyanok, amilyenek.
Nekem a filmmel kapcsolatosan az a véleményem, hogy megértem, ha valaki otthon szeretné nevelni a problémákkal küzdő gyermekét, de szerintem mindenképpen szükség lenne egy szakápolóra is mellé. Nyilván a gyenge szociális háló miatt ez kivitelezhetetlen, de ha egy családban egy ilyen ember él, és van mondjuk három egészséges, nincs-e joga a három egészségesnek teljes élethez. Mert itt főleg arról volt szó, hogy az anya gondozza, de ez mindenki más életére is nagyon kihat. Ugyanakkor az intézetek kilencven százaléka valóban olyan lehet, mint a börtön, ahogy az a filmben elhangzott, szóval nagyon nehéz jó döntést hozni, én sem akarok semelyik oldal mellett állást foglalni, pusztán csak gondolkodom.
Érdekes elgondolás. Úgy gondolom, hogy egy bizonyos határig jobb a gyereknek, ha a családjával marad, de egyetértek azzal, hogy szakképzett felügyeletet is kapjon a gyerek. Nem tudom, hogy erre létezik-e bármilyen megoldás, vagy lehetőség, de ha már a szülő amúgy sem tud dolgozni, elvégezhetne egy olyan tanfolyamot, ami a fogyatékkal élő gyermeke fejlesztését és szakszerű ápolását segíti elő. Így az egészséges testvérek is több figyelmet kaphatnának. Az meg, hogy a testvérek hogy élik meg a mellőzöttséget, szerintem erősen nevelésfüggő. Ismerek egy családot, ahol 5 gyerek van. Mindenki egészségesen született, de 2-3 éve a 18 éves fiú leesett az állványról egy építkezésen. Teljesen lebénult, a hosszas kezelés eredménye annyi, hogy beszélni tud, a keze pedig minimálisan használható. Az akkor ötéves húga - aki a család szeme-fénye volt - hirtelen mellőzött lett. Ő ezt úgy élte meg, hogy amiben tud, segít a bátyjának. Azt hiszem, hogy egy olyan ember, aki szembesül azokkal a problémákkal, amikkel egy fogyatékos ember küzd, jobban tudja értékelni az egészségét, és pozitívabban áll a világhoz. Az én véleményem tehát az, hogy csak nagyon indokolt esetben szabad kiszakítani valakit a családjából. Mindenképpen az otthon történő nevelést támogatását kell úgy megoldani, hogy emberhez méltó körülmények és feltételek mellett megvalósítható legyen. :) (Egyébként is az integrált nevelés híve vagyok, ami nem csak az intézményesített nevelésben jelenhet meg.)
Az előttem szólok azt írták, hogy a filmnek köszönhetően bepillantást nyerhettek az ilyen családok életébe. Igazság szerint én kiskorom óta érzékeltem ezt az egészet, ugyanis az egyik unokatestvérem is elég súlyos fogyatékossággal született. Vele nőttem fel, sokat nyaraltam náluk és kiskoromban nem tűnt még fel, hogy ő "másabb". Amikor idősebbek lettünk, akkor kezdődött egyre jobban látszódni és én is akkor kezdtem el jobban észrevenni az egészet. Éppen ezért bennem így szerencsére nem voltak ilyen nagy fenntartások a fogyatékosokkal kapcsolatban, mint azt már másoktól hallottam egy párszor. (Nem a csoportban levő emberekre gondoltam.) Ilyen téren is tudom, hogy tényleg sokkal nagyobb és több támogatás és segítség kéne az ilyen családoknak. Tényleg nagyon nehéz dolguk van az ilyen családoknak, hiába segítenek a rokonok, barátok. És tény, hogy egy ilyen gyermek születése egy családban meghatározza a szülő és az egész család későbbi életét. Nagyon nehéz. Mindennapos harcok és el sem lehet képzelni, hogy egy ilyen szülőnek vagy családnak milyen az élete (főleg megfelelő segítségnyújtás nélkül).
Az öcsém értelmi fogyatékos, tehát úgymond elég jól belelátok a dolgokba. Mikor a tesóm 6 hónapos volt, epilepsziás rohamot kapott, ennek következtében oxigénhiány lépett fel az agyában és maradandó károsodást szenvedett. Ekkor azt mondták az orvosok, hogy a tesóm nem fog tudni beszélni, járni, nem lesz képes önálló életvitelre és nagyon sokan azt mondták anyának, hogy adja be intézetbe. Ha anya ezt akkor megteszi, akkor valószínűleg az történt volna, amit az orvosok mondtak, de ő vállalta azt, hogy otthon neveli a tesóm, ráadásul egyedül, ami nagyon nehéz volt, főleg az anyagiak miatt. Aki vállalja, hogy otthon neveli fogyatékos gyermekét az a legtöbb esetben nem tud elmenni dolgozni és abból a pénzből kell gazdálkodnia, amit kap, ami nagyon, nagyon kevés. 18 éves kor alatt csupán ápolási díj és emelt összegű családi pótlék jár amit a szülő kap, 18 éves kor után ez annyiban változik, hogy a családit és rokkantsági járadékot a fogyatékos személy kapja. DE! Legtöbb esetben a szülő továbbra sem tud elmenni dolgozni, hiszen az értelmi sérült személynek állandó felügyeletre van szüksége. Itt felmerül bennem még 1 kérdés, mennyi nyugdíjat fog kapni az a szülő, aki ezt bevállalja? Anyum és tesóm együtt még 80.000 Ft-ot sem kapnak 1 hónapra. Szóval miután kifizeti a számlákat, nem sok marad, szinte semmi... Sokszor tényleg nehéz volt, de megérte! A tesóm tud járni, beszélni, írni, olvasni, számolni, és még hangszeren is tud játszani. És én nem szorultam háttérbe, nem lettem elnyomva, anya nagyon sokat foglalkozott velem is. És az is nehéz kérdés, hogy mi lesz a jövőben, mert a tesóm vágyik arra, hogy dolgozzon, de hol?! Mivel köztudott, hogy az értelmi sérültek könnyen kihasználhatók, manipulálhatók, a tesóm is ilyen. Nagyon vágynak arra, hogy elfogadják őket és beilleszkedhessenek a társadalomba, de sok olyan ember van, aki nagyon nem tud mit kezdeni azzal, ha találkozik egy értelmi sérült személlyel és a legrosszabb az, hogy olykor gúny tárgyává válnak. Viszont, aki nem él benne, az tényleg még csak el sem tudja képzelni, hogy milyen nehézségekkel néznek szembe ezek a családok.
Timihez és Diához hasonlóan nekem sem idegen egy fogyatékkal élő személy jelenléte. Az unokanővérem down szindrómával született. Szerintem az élet egy nagy ajándéka, hogy pont egy olyan családba érkezett, ahol az édesanya gyógypedagógusként dolgozik. Rengeteget foglalkozott Pannival, aki írni olvasni tud, önállóan közlekedik, segít a házimunkában. Először szellemi és testi fogyatékosok számára fenntartott óvodába, majd ugyanehhez az intézményhez tartozó általános iskolába járt, később pedig elvégzett egy háziasszony képzőt, jelenleg egy "gyárban" dolgozik többi sérült társával együtt, ahol egyszerű feladatokat végeznek, például párnahuzatot tömnek meg. Ezért fizetést kap, van egy barátja, nem önálló háztartást vezet, hanem otthon él a szüleivel, de egyedül közlekedik tömegközlekedési eszközökkel, mert egy másik városban van a munkahelye. Panni történetével arra akarom felhívni a figyelmeteket, hogy akik fogyatékosok, ők is tudnak mejdnem pontosan olyan életet élni, mint bárki más. Azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a szülei fáradhatatlan munkájának az eredménye, amilyen szintre ő eljutott, és minden egyes nap folyamatos figyelmet igényel. (például, hogy mikor és mennyit eszik)
Az előttem szólókkal nagyrészt egyet értek, szerintem is rossz dolog, hogy alig kapnak az ilyen családok támogatást, és a következményeket, mint például azt, hogy a szülő nem tud dolgozni járni, nem is veszik nagyon figyelembe... Pont , hogy az ilyen embertársainkra kéne több figyelmet fordítani, segítőkészebbnek, elfogadóbbnak lenni velük. Én is sokszor tapasztalom a városban, hogy nem kapják meg a tiszteletet, lenézik, kerülik, kinevetik őket... Borzalmas ezt látni... Sokkal jobban kéne foglalkozni ezzel a dologgal, fel kéne őket venni tényleg olyan munkahelyekre ahol tudnak jó munkát végezni, mert ez nem csak nekik pozitív élmény, hanem mi is többet találkoznánk,érintkeznénk velük és akkor talán a világ elfogadóbb és befogadóbb lenne velük szemben! ( Bocsi, hogy csak ilyen későn tudtam írni, de a szünetben csak mobilinternetem volt... :( )
Számomra a legérdekesebb téma azt volt, amiről az óra elején volt szó, az EU-s megoldások a fiatalok számára, mint pl.: az ifjúsági foglalkoztatási csomag, az Ifjúsági garancia, Erasmus.
VálaszTörlésA szükséglet témával kapcsolatban mindig az jut eszembe amit még közgazdaság órán belénk vertek, hogy a szükséglet hiányérzet, mely cselekvést vált ki, önmaga megszüntetésére. Számomra Maslow szükséglet elmélete és a magyar elképzelések: Ferge Zs. és Heller Á. voltak a legérdekesebbek és ezekkel értek a leginkább egyet.
A Film nagyon megrázó volt számomra, szörnyű látni, hogy akiknek a legnagyobb szüksége lenne a segítségre, azokat az embereket nem támogatják kellően. Rengeteg hátrányos helyzetű család van, ahol autista, fogyatékos gyermek/felnőtt él a családban és szinte alig tudnak megélni. Ezeknek a családoknak véleményem szerint sokkal több segítséget kellene nyújtani, akár azzal kapcsolatban hogy otthoni munkát végezhessenek vagy a segélyek nagyobbak legyenek,hiszen ők tényleg rászorulnak, mivel többnyire aki gondozza a beteg gyermeket, nem tud eljárni dolgozni. Amiket az otthonokról meséltek a filmben, nagyon megrázó volt.
http://www.tok.elte.hu/file/magyar_ny_nap__2014_program.pdf nézd András jön a Spiró hozzánk jövő héten!!!! Többiek GYERTEK! :D
VálaszTörléshttps://www.facebook.com/events/599627593460222/?fref=ts várunk mindenkit szeretettel a projektünk bemutatásán szuper előadásokkal a 124-ben 8-án! :) 10-től!
VálaszTörlésNem tudom, szándékos-e a képen szereplő fogalmak kiválasztása (ha a többségi fogalomhasználat leképezése volt a cél, amit aztán majd jól kontextusba helyeztek a helyszínen, akkor majdnem tárgytalan, amit írok :) ), szóval a transzszexuálisok a transzneműeknek csak egy csoportja (vö.: http://transvanilla.hu/altalanos/meghatarozasok), illetve a melegek is csak a saját nemükhöz vonzódó fiúk a bevett szóhasználat szerint. Amiért csak majdnem tárgytalan a dolog, mert legalább a leszbikusokat oda lehetett volna még tenni, mert az LMBTQ-mozgalmakban is jellemző a nők elnyomása, vagy legalábbis háttérbe szorítása, és ez ellen jó lenne tenni :)
TörlésPraktikus kérdés: meddig lesztek? legkorábban 1 körülre tudnék beérni
A filmmel kapcsolatban ami engem a legjobban megfogott, az az volt, hogy a sérült kisgyerekeket nem vitték ki sokáig a levegőre. Nagyon tetszett az a jelenet amikor a picik arcán látszott,hogy nagy szükségük és örömük van természetben. Szerintem nagyon fontos fejlődési terület a környezetünk. Például az ateista gyerekeknek az érzékelésük, észlelésük vagy csökkent, vagy túlzott (pl.: keresik a tapintással kapcsolatos ingereket, vagy épp hárítják ezeket) , ezt a területet a környezeti tényezőkkel (víz, homok, föld) lehet fejleszteni.
VálaszTörlésÉn úgy látom, hogy most már azért kellő fejlesztést kapnak a sérült gyerekek. A társadalom kezdi elfogadni őket, egyre több az önkéntes. Azonban ezeknek a gyerekeknek az ellátása nagyon sok pénzbe kerül, egyetértek Laurával abban, hogy ezeknek a családoknak több pénzre lenne szükségük.
Sejtettem, hogy nem könnyű az olyan családoknak, ahol fogyatékos gyerek van, de azt nem hittem, hogy ennyire. szörnyű látni az ilyeneket. Akár mikor ilyen gyereket látok.. egyszerre sírni szeretnék.. és mosolyogni. Sírni.. mert sajnálom őket.. és mert mindig az jut eszembe, hogy mi lesz ha nekem is ilyen gyerekem lesz(egyszer).. és mosolyogni, mert látszik rajtuk, hogy mennyi szeretetet kapnak. Fogyatékosak.. mégis boldogok. :)
VálaszTörlésValóban nagy szükségük lenne az ilyen családoknak a támogatásra... és a segítségre.
Hallottam olyan családról, ahol fogyatékos gyerek született.. és az apuka néhány éven belül otthagyta az anyukát és a gyereket. Elég gerinctelen húzásnak tartottam. El sem tudom képzelni, hogy hogy tudnak megélni. Biztos mocskos nehéz lehet az anyukának. :(
Oda kellene rakni pénzt. ahol szükség van rá. Nem pedig a politikusok zsebébe. (saját vélemény)
Nekem nagyon tetszett az óra elején elhangzó Ifjúsági Garanciaprogram. Nagyon kíváncsi vagyok hogy mi fog megvalósulni belőle, és mikor. Érdekesnek találom, hogy a szakmai gyakorlat is beletartozik,és ez szerintem nagyon jó, mert egy csomó szakmánál fontos az, mármint a állást ajánló cégnek például, hogy legyen szakmai gyakorlata munkába állás előtt. Ez szerintem nagyon jó alap. A film nagyon megfogott, és nagyon becsülöm ezeket az embereket, akik sérült gyerekekkel foglalkoznak naponta, és a szüleiket is, mert van elég erejük nap mint nap végigcsinálni. Én nem tudnék ilyen helyen dolgozni, én sajnos vagy nem sajnos (nem tudom) ahhoz túlságosan sajnálom őket, hogy velük tudjak dolgozni. Nagyon jónak tartom azokat a házakat, amik kisebb létszámban tudnak fogyatékos embereket befogadni, mert így mindenkire elég idő jut, és differenciáltan lehet mindenkivel foglalkozni.
VálaszTörlésSzerintem nagyon tanulságos volt ez a kisfilm, egy kis bepillantást engedett a nehéz helyzetben lévő családok életébe, ezért szerintem mindenkinek látnia kéne. De talán még ez is kevés, mert szerintem egy ilyen helyzetbe az ember nem, vagy csak nagyon nehezen tudja magát beleképzelni. Ezt csak azok tudhatják igazán, akik benne élnek. Ettől függetlenül szerintem nagyon jó és hasznos ez a film, segít megérteni, hogy mennyire nehéz fogyatékos gyerekekkel foglalkozni. Az, hogy több pénzt kellene ezeknek az intézményeknek és családoknak adni, az szerintem egyértelmű.
VálaszTörlésJó lenne, ha az emberek nagy része, sőt mindenki megpróbálná elfogadni a fogyatékos embereket, és szeretettel tudna feléjük fordulni, nem pedig lenézéssel vagy más hasonló rossz érzéssel, hiszen ők nem tehetnek róla, hogy olyanok, amilyenek.
Nekem a filmmel kapcsolatosan az a véleményem, hogy megértem, ha valaki otthon szeretné nevelni a problémákkal küzdő gyermekét, de szerintem mindenképpen szükség lenne egy szakápolóra is mellé. Nyilván a gyenge szociális háló miatt ez kivitelezhetetlen, de ha egy családban egy ilyen ember él, és van mondjuk három egészséges, nincs-e joga a három egészségesnek teljes élethez. Mert itt főleg arról volt szó, hogy az anya gondozza, de ez mindenki más életére is nagyon kihat. Ugyanakkor az intézetek kilencven százaléka valóban olyan lehet, mint a börtön, ahogy az a filmben elhangzott, szóval nagyon nehéz jó döntést hozni, én sem akarok semelyik oldal mellett állást foglalni, pusztán csak gondolkodom.
VálaszTörlésÉrdekes elgondolás. Úgy gondolom, hogy egy bizonyos határig jobb a gyereknek, ha a családjával marad, de egyetértek azzal, hogy szakképzett felügyeletet is kapjon a gyerek. Nem tudom, hogy erre létezik-e bármilyen megoldás, vagy lehetőség, de ha már a szülő amúgy sem tud dolgozni, elvégezhetne egy olyan tanfolyamot, ami a fogyatékkal élő gyermeke fejlesztését és szakszerű ápolását segíti elő. Így az egészséges testvérek is több figyelmet kaphatnának. Az meg, hogy a testvérek hogy élik meg a mellőzöttséget, szerintem erősen nevelésfüggő. Ismerek egy családot, ahol 5 gyerek van. Mindenki egészségesen született, de 2-3 éve a 18 éves fiú leesett az állványról egy építkezésen. Teljesen lebénult, a hosszas kezelés eredménye annyi, hogy beszélni tud, a keze pedig minimálisan használható. Az akkor ötéves húga - aki a család szeme-fénye volt - hirtelen mellőzött lett. Ő ezt úgy élte meg, hogy amiben tud, segít a bátyjának. Azt hiszem, hogy egy olyan ember, aki szembesül azokkal a problémákkal, amikkel egy fogyatékos ember küzd, jobban tudja értékelni az egészségét, és pozitívabban áll a világhoz.
TörlésAz én véleményem tehát az, hogy csak nagyon indokolt esetben szabad kiszakítani valakit a családjából. Mindenképpen az otthon történő nevelést támogatását kell úgy megoldani, hogy emberhez méltó körülmények és feltételek mellett megvalósítható legyen. :) (Egyébként is az integrált nevelés híve vagyok, ami nem csak az intézményesített nevelésben jelenhet meg.)
Az előttem szólok azt írták, hogy a filmnek köszönhetően bepillantást nyerhettek az ilyen családok életébe. Igazság szerint én kiskorom óta érzékeltem ezt az egészet, ugyanis az egyik unokatestvérem is elég súlyos fogyatékossággal született. Vele nőttem fel, sokat nyaraltam náluk és kiskoromban nem tűnt még fel, hogy ő "másabb". Amikor idősebbek lettünk, akkor kezdődött egyre jobban látszódni és én is akkor kezdtem el jobban észrevenni az egészet. Éppen ezért bennem így szerencsére nem voltak ilyen nagy fenntartások a fogyatékosokkal kapcsolatban, mint azt már másoktól hallottam egy párszor. (Nem a csoportban levő emberekre gondoltam.) Ilyen téren is tudom, hogy tényleg sokkal nagyobb és több támogatás és segítség kéne az ilyen családoknak. Tényleg nagyon nehéz dolguk van az ilyen családoknak, hiába segítenek a rokonok, barátok. És tény, hogy egy ilyen gyermek születése egy családban meghatározza a szülő és az egész család későbbi életét. Nagyon nehéz. Mindennapos harcok és el sem lehet képzelni, hogy egy ilyen szülőnek vagy családnak milyen az élete (főleg megfelelő segítségnyújtás nélkül).
VálaszTörlésAz öcsém értelmi fogyatékos, tehát úgymond elég jól belelátok a dolgokba.
VálaszTörlésMikor a tesóm 6 hónapos volt, epilepsziás rohamot kapott, ennek következtében oxigénhiány lépett fel az agyában és maradandó károsodást szenvedett. Ekkor azt mondták az orvosok, hogy a tesóm nem fog tudni beszélni, járni, nem lesz képes önálló életvitelre és nagyon sokan azt mondták anyának, hogy adja be intézetbe. Ha anya ezt akkor megteszi, akkor valószínűleg az történt volna, amit az orvosok mondtak, de ő vállalta azt, hogy otthon neveli a tesóm, ráadásul egyedül, ami nagyon nehéz volt, főleg az anyagiak miatt. Aki vállalja, hogy otthon neveli fogyatékos gyermekét az a legtöbb esetben nem tud elmenni dolgozni és abból a pénzből kell gazdálkodnia, amit kap, ami nagyon, nagyon kevés.
18 éves kor alatt csupán ápolási díj és emelt összegű családi pótlék jár amit a szülő kap, 18 éves kor után ez annyiban változik, hogy a családit és rokkantsági járadékot a fogyatékos személy kapja. DE! Legtöbb esetben a szülő továbbra sem tud elmenni dolgozni, hiszen az értelmi sérült személynek állandó felügyeletre van szüksége. Itt felmerül bennem még 1 kérdés, mennyi nyugdíjat fog kapni az a szülő, aki ezt bevállalja? Anyum és tesóm együtt még 80.000 Ft-ot sem kapnak 1 hónapra. Szóval miután kifizeti a számlákat, nem sok marad, szinte semmi...
Sokszor tényleg nehéz volt, de megérte! A tesóm tud járni, beszélni, írni, olvasni, számolni, és még hangszeren is tud játszani. És én nem szorultam háttérbe, nem lettem elnyomva, anya nagyon sokat foglalkozott velem is.
És az is nehéz kérdés, hogy mi lesz a jövőben, mert a tesóm vágyik arra, hogy dolgozzon, de hol?! Mivel köztudott, hogy az értelmi sérültek könnyen kihasználhatók, manipulálhatók, a tesóm is ilyen.
Nagyon vágynak arra, hogy elfogadják őket és beilleszkedhessenek a társadalomba, de sok olyan ember van, aki nagyon nem tud mit kezdeni azzal, ha találkozik egy értelmi sérült személlyel és a legrosszabb az, hogy olykor gúny tárgyává válnak.
Viszont, aki nem él benne, az tényleg még csak el sem tudja képzelni, hogy milyen nehézségekkel néznek szembe ezek a családok.
Timihez és Diához hasonlóan nekem sem idegen egy fogyatékkal élő személy jelenléte. Az unokanővérem down szindrómával született. Szerintem az élet egy nagy ajándéka, hogy pont egy olyan családba érkezett, ahol az édesanya gyógypedagógusként dolgozik. Rengeteget foglalkozott Pannival, aki írni olvasni tud, önállóan közlekedik, segít a házimunkában. Először szellemi és testi fogyatékosok számára fenntartott óvodába, majd ugyanehhez az intézményhez tartozó általános iskolába járt, később pedig elvégzett egy háziasszony képzőt, jelenleg egy "gyárban" dolgozik többi sérült társával együtt, ahol egyszerű feladatokat végeznek, például párnahuzatot tömnek meg. Ezért fizetést kap, van egy barátja, nem önálló háztartást vezet, hanem otthon él a szüleivel, de egyedül közlekedik tömegközlekedési eszközökkel, mert egy másik városban van a munkahelye. Panni történetével arra akarom felhívni a figyelmeteket, hogy akik fogyatékosok, ők is tudnak mejdnem pontosan olyan életet élni, mint bárki más. Azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a szülei fáradhatatlan munkájának az eredménye, amilyen szintre ő eljutott, és minden egyes nap folyamatos figyelmet igényel. (például, hogy mikor és mennyit eszik)
VálaszTörlésAz előttem szólókkal nagyrészt egyet értek, szerintem is rossz dolog, hogy alig kapnak az ilyen családok támogatást, és a következményeket, mint például azt, hogy a szülő nem tud dolgozni járni, nem is veszik nagyon figyelembe... Pont , hogy az ilyen embertársainkra kéne több figyelmet fordítani, segítőkészebbnek, elfogadóbbnak lenni velük. Én is sokszor tapasztalom a városban, hogy nem kapják meg a tiszteletet, lenézik, kerülik, kinevetik őket... Borzalmas ezt látni... Sokkal jobban kéne foglalkozni ezzel a dologgal, fel kéne őket venni tényleg olyan munkahelyekre ahol tudnak jó munkát végezni, mert ez nem csak nekik pozitív élmény, hanem mi is többet találkoznánk,érintkeznénk velük és akkor talán a világ elfogadóbb és befogadóbb lenne velük szemben! ( Bocsi, hogy csak ilyen későn tudtam írni, de a szünetben csak mobilinternetem volt... :( )
VálaszTörlés